A 8-as szám rejtelmei (2.)

Folytatom a végtelen lehetőségek számának, a 8-asnak az elemzését – a fekvő nyolcas a végtelen jele – hiszen ez az egyik legizgalmasabb energia a numerológiában. A 8-asnak persze vannak árnyaltabb oldalai is. Az asztrológiai képletekben a halál és a megpróbáltatások háza szintén a 8-as számot viseli. Kiresné Vincze Ilona parapszichológus cikkének 2. része.

Ha a 8-as szám uralkodója, a Szaturnusz bekerül ebbe a házba, akkor okozhat komoly fóbiákat, halálfélelmet, spirituális szorongást (ahogy a numerológiai képletben a Szaturnusz sík is). A 8-as házban lévő bolygók és fényszög kapcsolataik pedig előre vetítik azt, hogy milyen körülmények hatására válunk meg a földi élettől (azt, hogy milyen életkorban, nem mutatja).

Akinek a numerológiai képletében csak piros 8-as van, arra mondhatjuk, hogy a Szaturnusz kegyeltje!

9 évenként mindenkinél megjelenik

Természetesen ez a szám felbukkan a személyes éveinkben (9 évenként mindenkinek lesz egy éve a 8-asban), ciklusszámként pedig csak akkor, ha az Univerzum a születésünkkor úgy látja, hogy szükség lehet a segítségre például az előrejutásban, karrierépítésben. Akinek egyszer is 8-as lesz a ciklusszáma (ez 9 évig tart, tehát ennyi ideig adja meg a 8-as szám az alaprezgést), nagyon vigyáznia kell, hogy mit cselekszik egész életében!

Az ilyen ember hamar kiegyenlítődhet, mert bármi rosszat tesz, azt azonnal megtorolja a Szaturnusz. Tehát érdemes mindenre odafigyelni, jobban betartani a határokat. Ezért égetően fontos minél fiatalabb korban elkészíteni az elemzést. A legjobb a 9 éves ciklusok kezdete előtt, mert akkor figyelmeztetni tudom a hozzám fordulót arra, mire vigyázzon, mit érdemes kihasználnia ahhoz, hogy a 8-as ciklus a lehető legkedvezőbb legyen számára.

A személyes évek esetében sem árt jól viselkedni, de ott a 8-as jó és kevésbé jó oldala csak 1 évig van velünk.

Lehet a 8-as a pénz, a siker és a hatalom éve

A 8-as a pénz, a siker,a hatalom éve lehet, ha jól csináljuk. Az igaz, hogy pokoli sok munkát hoz ez az év, de meg is lesz a haszna. A 8-as évben jellemzőek a túlvállalások, hiszen mindig jönnek újabb lehetőségek, amiket persze érdemes kihasználni. Egyedülálló hölgyek örülni szoktak, mikor mondom, hogy a 8-as évben párkapcsolatra is van esély, ráadásul beköszönhet egy jómódú partner. Esély van nyereményekre, öröklésre is.

A 8-as év azonban megpróbáltatásokat, tanítások sokaságát ugyancsak meghozhatja. Ez a karmikus adósságok törlesztésének ideje, ezért egy év alatt többször is eshetünk ugyanabba a hibába, ami nem túl kellemes dolog. Figyelni kell még arra, hogy ha jó lehetőségeket kapunk, feltétlenül ragadjuk meg, használjuk ki! Az a lényeg, hogy ne terjeszkedjünk túl a határainkon, maradjunk becsületesek, és mindenben mértéktartók.

Negatív megélés esetében felbukkanhat a bosszúvágy is, de nem szabad engedni ennek, inkább a megbocsátást válasszuk. Akinek előtte is komoly bűntudata volt valamiért, annak a 8-as évben ez tovább fokozhatja a kínjait.

Érdemes ebben az évben önvizsgálatot tartani, számot vetni a korábbi évekkel, és aszerint megélni a Szaturnusz adta lehetőségeket vagy megpróbáltatásokat.

Remek év arra, hogy bárki fejlessze az üzleti érzékét, kockáztasson bátran, ha kell, vállalkozzon, érjen el sikereket! Mindenféle anyagi lépéshez szintén kiváló év, persze azért meggondoltan kell cselekedni. Bármilyen karrier szárnyalhat, de aki az előző éveiben tisztességtelen volt, az most nagyon magasról is nagyon mélyre zuhanhat.

A 8-as szám betegségei

Vegyük szemügyre a 8-as szám betegséghajlamait. A 8-as emberek elsősorban a térdproblémáktól szoktak szenvedni. Ez amiatt alakul ki, hogy nem képesek az alázatra és a pihenésre sem. Senki előtt nem hajlandók térdre ereszkedni, a sok munka miatt viszont összerogyhatnak.

Hajlamosak még a kövesedésre, csontbetegségekre, bőrproblémákra. A kövesedés akkor alakul ki, amikor egy 8-as embernek a sértettsége megkövül, és képtelen azt elengedni. Ekkor epe-, hólyag- vagy vesekövet növeszthet, amibe szépen bezárogatja a fájdalmait. Ezért kell a megbocsátást megfelelően működtetni!

A csontbetegségek a túl merev gondolkodástól alakulnak ki. A bőrproblémák pedig a határokon való túlterjeszkedést jelzik. Rossz hírem van: ha nem vagyunk 8-as személyiségek, ezek a hajlamok akkor is jelen lesznek, amikor a 8-as évben vagy a 8-as ciklusban járunk. Tehát életünkben egy pillanatra sem lazíthatunk.

8-as szaturnuszi, karmikus kapcsolat

A 8-as szám kapcsolati összekötőként is felbukkanhat az életünkben. Elkerülhetetlen és nehéz lelki kapcsolatról, a föld és a levegő elem együtteséről lehet szó. Ilyenkor a 8-as kapcsolatot vagy jutalomként, vagy pedig büntetésként és tanításként is megélhetjük.

E kapcsolatban a felek úgy érzik, hogy korábban már találkoztak. A sors újra meg újra összehozza őket – még akkor is, ha már elváltak.

A kapcsolat tele van lehetőségekkel, akár közös üzletet is indíthatnak. A fő mozgatórugó az, hogy meg tudnak bocsátani egymásnak, és elengedik az ezzel kapcsolatos lelki fájdalmakat, becsületesek egymással, segítik egymás karrierjét.

A negatív 8-as kapcsolatban a résztvevők bosszút forralnak egymás ellen, megpróbálják a másik felet boldogtalanná tenni. Ez nagyon gyakori, főleg válás esetében.

Ha kizárólag az anyagiak tartják össze a kapcsolatot, vagy a közös üzleti vállalkozás, akkor benne van az anyagi manipuláció, az érdek, így egyre többet és többet követelnek egymástól. Képtelenek a másiknak megbocsátani, elengedni a fájdalmat, rivalizálnak egymással, nem örülnek, ha a másik sikeresebb. Nehezen válnak el, mert a karmikus kötés erős, de a problémák újra meg újra visszatérnek.

Láthatják, hogy életünket, mindenki életét mennyire képes befolyásolni a 8-as szám, akár előremutató, akár tragikus értelemben. Egy a lényeg: nem szabad félni tőle, inkább ki kell használni a lehetőségeket, melyeket elénk hoz. És ha néhanap meg is büntet valamiért, tanuljunk belőle, és ne kövessük el újból a hibákat.

Kitartást kívánok hozzá mindenkinek!

Kiresné Vincze Ilona
parapszichológus, szakíró, reiki mester
(személyiségelemzés, gyereknevelési és párkapcsolati tanácsadás a numerológia, kronobiológia, asztrológia segítségével, Bach-virágterápia, reiki kezelések, képzések, egyedi kártyakirakások)
Bejelentkezés: +36 (30) 570-3449szamdoktor@gmail.com

(Vége)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az cikk első részét:

A 8-as szám rejtelmei (1.)